Bresztyenszky Gábor vagyok. Húszas éveimben kezdtem verseket írni, kedvenc témáim a szerelmes versek és az egyéb érzelmeket felkavaró gondolatok, melyek az élet szépségeiről vagy nehézségeiről szólnak. Volt egy olyan érzésem, hogy rossz korban születtem. Bár lehetnék lovag! Első verseim szerelmes versek voltak. A lelkemből feltörő érzések és indulatok késztetnek az írásra, az öröm és az elkeseredés mind ilyen.
Ritkán írok, ilyenkor azonban több vers születik egyszerre. Az élet viharai elviselhetetlenek számomra és keresem a megoldást. Egyszer valaki azt mondta, hogy az öngyilkosoknak megadom az utolsó pöccintést. Nem ez a célom, hanem az, ha valaki ilyen élethelyzetbe kerül, lássa, van megoldás. Fordul az élet még jobbra is, hiszen én is élek! Örülök az életnek, a gyerekeimnek, az Ő szemükben felcsillanó fény olyan nekem, mint a Nap sugara a földnek. Élethozó.
Úgy gondolom, át kell élni a fájdalmat, hogy túllépjünk rajta és újra örülni tudjunk. Célok, melyeket hajtunk sokszor rossz irányba visznek minket. Vannak szent célok, ezeket kell megéreznünk, megtalálnunk, mert ez az egyetlen dolog, amiért érdemes élni és elviselni az élet-állította akadályokat. Ezek néha akkora hegynek tűnnek, hogy nem látjuk a tetejét, de ha megmásszuk ezt a hegyet és a tetejére érünk, látni fogjuk milyen gyönyörű a táj. Verseimet a reménytelenségben reményt kereső embereknek szánom.